nem hivatalos oldal

Az energiatakarékos elektromos konvektor

Elektromos konvektor

Elektromos konvektor

Mióta világ a világ, az ember feladatai között mindig a család fenntartása foglalta el az első helyet. Ezért küzdött, ezért dolgozott. Ehhez a feladathoz hozzátartozik egy biztonságos és meleg otthon megteremtése is.

Míg régebben a kemencék, kályhák segítségével fűtöttek, addig ma egyre inkább az elektromos konvektor átveszi ezek helyét. Nem véletlen, hogy ez így történik, ugyanis „elődeihez” viszonyítva, jó pár előnnyel rendelkezik.

Mindenekelőtt az üzembe helyezése rendkívül egyszerű, nem kell hozzá szakembert hívni, mivel csak be kell dugni a konnektorba és az elektromos konvektor máris használható. Mivel nincs rögzítve, így a lakás bármelyik szobáját kifűthetjük vele, méghozzá rendkívül rövid idő belül, hiszen néhány perc leforgása alatt eléri azt a hőfokot, amely után már elkezdi sugározni a hőt.

Az elektromos konvektor fűtésvezérlő termosztáttal, illetve szobahőmérséklet érzékelővel is fel van szerelve, amelyeknek eredményeképpen szabályozza az energia felhasználását és takarékos működést biztosít.