nem hivatalos oldal

steak étterem

Steak étterem sajátos kínálattal

steak étterem

Steak étterem

Sokszor érhet egyeseket olyan megjegyzés, hogy ne marháskodjon már. A steak étterem munkatársainak ezt biztosan senki sem fogja mondani. A fantasztikus fogások ugyanis a marhasültekből kerülnek a tányérra, majd azzal együtt az asztalra. A steak leginkább Argentínában dominál az étlapon és innen jutott el a kontinens északi felére. Magyarországon is elterjedőben van, bár hazánk és mondhatni az öreg kontinens nagyobb részén inkább a disznóságok dominálnak, de azért senki sem veti meg a steak étterem kínálatát.

A kezdők általában mediumra, az igazi gourmandok pedig rare-re átsütve fogyasztják. A Mészár Steak jóvoltából, amelyik kiemelkedik a fővárosi kínálatból, minden ínyenc megtalálja azt, amire vágyik. Ide bátran jöhetnek olyanok, akik most először szeretnék kipróbálni ezt a finomságot, valamint olyanok, akik már igazi feketeövesek ebben a tekintetben. A kiváló steak étterem több országból származó és hazai húsokat egyaránt kínál. A hasonlítgatásra tehát minden esély megvan, amit kár lenne elszalasztani. A remek fehérjeforrásra ugyanakkor rendszeresen szüksége van a szervezetnek, hogy erős maradjon. Olvasd Tovább