Skip to content

Modellchat

nem hivatalos oldal

Menu
  • Kapcsolat
  • MODELLVILÁG
Menu

A gyerekülés legfontosabb előnyei

Posted on 2019. január 22. kedd
Gyerekülés

A frontális ütközések igazán borzalmasak, ezért mindent meg kell tennünk a baj elkerülése érdekében. Persze az is előfordulhat, hogy már nem sikerül megelőznünk a karambolt. Ebben az esetben a gyerekülés nyújt védelmet az autóban ülő csemetének.

Az ötpontos biztonsági övnek köszönhetően, a pici kevesebb terhelést kap. Így van esély arra, hogy kevésbé súlyos sérülésekkel megússza a balesetet. A szülőknek lehetőleg minél szorosabbra kell húzniuk az övet, mert ez csökkenti a csonttörések valószínűségét.

Természetesen ez nem lesz kényelmes a kicsiknek, de első a biztonság! Az ötpontos övvel ellátott gyerekülés más szempontból is jó választás. Így a lurkók a borulásos baleseteknél sem repülnek ki az autóból, hanem a helyükön maradnak.

A szülőknek érdemes azon is elgondolkodniuk, hogy a gyerekülést a menetiránynak háttal vagy azzal szemben szeretnék bekötni. Mindegyik megoldásnak megvan a maga előnye és hátránya, amelyekről a gyerekulesszakaruhaz.hu oldalon lehet bővebben olvasni. Szükség esetén, a szakemberektől is kérhető tanács ebben a helyzetben.

« Előző: Megbízható autólámpa webáruház Magyarországon
Bakdaru hatalmas teherbírással :Következő »

Kategóriák

  • Autó
  • Házi kedvenvcek
  • Karrier
  • Nincs kategorizálva
  • Ruházat
  • Szauna
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Vásárlás
  • Webáruház
  • Weboldal

Legutóbbi bejegyzések

  • Szürkehályog specialista Magyarországon: mit takar a megnevezés, és milyen képesítést érdemes ellenőrizni?
  • Családi ház felújításának időzítése költözés előtt: mely munkákat érdemes előrevenni?
  • Saját készlet vagy dropshipping? A webáruház-indítás költségei 2026-ban, tételes összesítéssel
  • Gyermekszemész szakorvos Budapesten: mikor indokolt célzott vizsgálat egy egyszerű látásszűrés helyett?
  • Unas keresőoptimalizálás: hogyan érkeznek vásárlók a Google-ből?

Címkék

ablak ablakcsere adidas cipő betonkerítés csap eljegyzési gyűrű ERP férfi parfümök fólia fűtés greffe de cheveux gumi gyökérkezelés használt ultrahang infraszauna internet invitel játék karkötő karrier kerékpár klíma lakástextil légkondi légkondicionáló mellnagyobbítás melltartó modellkedés műanyag nyílászáró nyílászáró parfüm parfüm webáruház peakshop párátlanító redőny supinált cipő szerver táska távirányító tömegnövelők vidakovics vízlágyító webáruház ékszer ügyvéd
©2026 Modellchat | Design: Newspaperly WordPress Theme