internet
Akciós internetes csomagok

Akciós internet előfizetés
Az Invitel közösségéhez igazán megéri csatlakozni. Remek kedvezményes ajánlataik vannak, ez pedig az internet és tv szolgáltatásra is vonatkozik. Tulajdonképpen többféle csomag közül lehet választani, egyes településeken három, más településeken akár öt különböző közül is.
Az internet beköttetése online felületen is megrendelhető, csupán a lakcímkártyán szereplő címet kell beírni, illetve kiválasztani azt, hogy az illető új vagy már meglévő ügyfél az Invitel Zrt.-nél. Olvasd Tovább
Kell otthon az internet
Manapság már az otthonunkból képesek vagyunk az egész világot bejárni, természetesen csak virtuálisan. Amióta az internet megszületett és elért szinte mindenkihez, már teljesen másképpen fogjuk fel az életet és a minket körülvevő dolgokat. Figyelni érdemes azonban, hogy mire használjuk, mert vannak veszélyei is. Olvasd Tovább
A jó internet titka!
Internet manapság már szinte minden háztartásban van, s ez nem is csoda, ugyanis enélkül szinte lehetetlen lenne élni. Némi túlzással ugyan, de az előbbi mondat igaz. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen internet csomagok közül választunk. Vannak, akik inkább a gyors internetet szeretik, viszont sokan beérik a lassabb nettel is, mivel nem töltenek túlzottan sok időt nagyobb fájlok letöltésével. Aki csak hagyományos böngészésre szeretné használni a netet, érdemes a kisebb csomagok közül választania. Olvasd Tovább
Kedvező szolgáltatások egyben
Ma már nemcsak külön igényelhetőek a szolgáltatások, hanem egyben is. Így az ügyfelek egy számlán fizethetik be a két, vagy három szolgáltatás díját. A TV internet együtt hasznos lehetőséget kínál az emberek számára. Az ajánlatok megnyerő árakat tartalmaznak, ezért érdemes kihasználni őket. A TV internet együtt fontos szolgáltatás, hiszen az emberek szívesen néznek különböző csatornákat, továbbá szívesen interneteznek nap, mint nap. Olvasd Tovább