nem hivatalos oldal

Internet a rádió készülékben

Internetes rádió készülék

Internetes rádió készülék

Ma már nagyon sok elektronikai cikken keresztül böngészhetünk a világhálón. Talán a jövőben még pár ilyen készülék a piacra fog kerülni, azonban kevesen tudják, hogy ma már az internet rádió készülék segítségével is igénybe vehető. Persze nem olyan tág értelemben, ahogyan azt a számítógépek és más hasonló eszközökkel megszoktuk, hanem ezúttal csupán rádióhallgatásra. Mivel egy újabb készülékről van szó, pontosabban egy réginek az új módon történő alkalmazásáról, talán azt gondolnánk, hogy nagyon mélyre kellene nyúlnunk a zsebünkben, ha egy ilyet akarunk vásárolni.

Azonban ez nem így van, mert van olyan modell, ami kedvező áron a miénk lehet. Feltehetjük a kérdést, hogy mi haszna van egyáltalán az internet rádió készülék általi használatának ahhoz, hogy zenét és különböző csatornák adását hallgassuk, amikor ezt könnyedén megtehetjük a számítógép segítségével is. A válasz erre csak az lehet, hogy ez ilyen formában sokkal menőbb és természetesen sok szempontból praktikusabb is, amit a hozzátartozó távirányító csak fokoz, hiszen ezzel több méter távolságból változtathatjuk a csatornákat.

A lehetőségek itt még nem merültek ki, mivel még számos olyan kiegészítő tartozéka van, ami nagymértékben hozzájárul a célszerűségéhez. Az internetes rádió készülék felépítése oly módon történik, hogy USB csatlakozóval is rendelkezik, aminek köszönhetően egy memória stick segítségével a kedvenc zenéinket hallgathatjuk róla. De mellette még számos kimenet közül választhatunk, mint WiFi, Ethernet, AUX és fülhallgató.

A 2,5 wattos teljesítménye ellenére, meglepően jó hangminőséget produkál, sőt, a bass reflex nyílás eredményeképpen, a mély hangok is kiválóan hallhatóak. A legtöbb esetben fából készül, csupán az előlapot gyártják műanyagból, amin két tekerő, egy 2, 8 colos kijelző, meg hat gomb található. Az internetes rádió készülék segítségével, az összes DAB, DAB+ és FM szabványú csatornát befoghatjuk, sőt, ha WiFi vagy Ethernet csatlakozásunk van, akkor csatornák ezreit hallgathatjuk. Ha az újabb elektronikai cuccok kedvelői vagyunk, akkor nem hiányozhat a gyűjteményünkből.