Skip to content

Modellchat

nem hivatalos oldal

Menu
  • Kapcsolat
  • MODELLVILÁG
Menu

Örökre szóló élményajándék

Posted on 2017. november 26. vasárnap
Élményajándék

A fogyasztói társadalomban eltörpülnek azok a dolgok, amik valójában fontosak. Ilyen például az átélés és a tapasztalás. Ennek értelmében a legnagyobb ajándék nem egy drága holmi, hanem egy élményajándék, amelynek kibontakozásában aktív részese lehet maga az ünnepelt. Nemcsak úgy kap valamit, szépen becsomagolva, amit majd egy „köszönöm szépen”-nel eltesz egy ritkán látogatott fiók mélyére.

Hanem valódi élményt szerezhet, ami vagy tetszik majd vagy nem, de mindenképpen az ember részévé válik és örökre bevésődik. Az élményajándék sikere pedig sokban függ attól, hogy kiről vagy éppen kikről van szó. Egy középkorú agyonhajszolt embernek jót tesz majd egy kis pihentető, kényeztető kikapcsolódás. Egy beszürkült személynek pedig valami kaland és új élmény.

Egy csapatnak pedig egy közös aktív és kooperatív játék marad meg majd a leginkább. Néha azt hozzák fel az érdeklődők az élményajándék ellen, hogy túl sokba kerül, ahhoz képest, hogy nem ad „semmit”. Azonban az új szemszög, amit ezen keresztül megtapasztal majd az ajándékozott, biztosan megfizethetetlen lesz majd.

« Előző: Ön már rendelkezik saját kútvíz tisztítóval?
Online francia nyelvoktatás otthonról kényelmesen :Következő »

Kategóriák

  • Autó
  • Házi kedvenvcek
  • Karrier
  • Nincs kategorizálva
  • Ruházat
  • Szauna
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Vásárlás
  • Webáruház
  • Weboldal

Legutóbbi bejegyzések

  • Szürkehályog specialista Magyarországon: mit takar a megnevezés, és milyen képesítést érdemes ellenőrizni?
  • Családi ház felújításának időzítése költözés előtt: mely munkákat érdemes előrevenni?
  • Saját készlet vagy dropshipping? A webáruház-indítás költségei 2026-ban, tételes összesítéssel
  • Gyermekszemész szakorvos Budapesten: mikor indokolt célzott vizsgálat egy egyszerű látásszűrés helyett?
  • Unas keresőoptimalizálás: hogyan érkeznek vásárlók a Google-ből?

Címkék

ablak ablakcsere adidas cipő betonkerítés csap eljegyzési gyűrű ERP férfi parfümök fólia fűtés greffe de cheveux gumi gyökérkezelés használt ultrahang infraszauna internet invitel játék karkötő karrier kerékpár klíma lakástextil légkondi légkondicionáló mellnagyobbítás melltartó modellkedés műanyag nyílászáró nyílászáró parfüm parfüm webáruház peakshop párátlanító redőny supinált cipő szerver táska távirányító tömegnövelők vidakovics vízlágyító webáruház ékszer ügyvéd
©2026 Modellchat | Design: Newspaperly WordPress Theme